Sikeresen zárult a futball Üzleti Liga bajnokság

2024.10.24.

Amint arról egy korábbi cikkünkben is beszámoltunk, a Pro-Form Kft. kispályás futballcsapata idén is részt vett az Üzleti Liga Pest nyári küzdelmeiben, amely során összességében szép sikereket ért el cégünk csapata. A bajnokság derekára három győzelemmel és két döntetlennel fordult rá a csapat, ezt követően pedig egy újabb döntetlent értek el a fiúk. A maradék három meccset azonban már kivétel nélkül megnyerték a fiúk, így a csapat veretlenül zárt a tabella élén úgy, hogy az első három csapat között mindössze két pont döntött. Az idei C-ligás bajnoki címünket közös erőfeszítéssel, az utolsó pillanatig szoros küzdelemben sikerült megnyernünk, így nem is szeretnénk kiemelni a keretünkből külön senkit, hanem az egész csapatnak szól a köszönet és az elismerés a meccsről-meccsre beletett alázatos munkáért. A csapat célja eddig is és a későbbiek során is az lesz, hogy sportszerűen, a játékot élvezve, egymást támogatva, minél több mérkőzést nyerjenek a szezonok során, amely ha egy jó tabellás helyezéssel is párosul, akkor csak még boldogabbak leszünk. Egyúttal szeretnénk megköszönni a szervezők, a játékvezetők és a tudósítók kiváló munkáját, hiszen az egyes csapatok mellett ők mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a remek bajnokság hétről-hétre, évről-évre megrendezésre kerülhessen!

Hajrá Pro-Form SC!

AJÁNLATKÉRÉS
Kérjen tőlünk személyre szabott ajánlatot!





    Mintabolt


    • Szív betét a szív díszdobozhoz 14 fészkes

    • Kör díszdoboz (alj+tető)

    • DQF – fedél a DQ,DQ2 tégelyekhez

    • KTF – fedél a KT kocsonyás tálhoz

    • DQ – salátás tégely

    • LPP 400 – kis leveses doboz

    • EOPP 750 70/30 osztott doboz

    • TK – kis tortadoboz