Családi nap a Pro-Form Kft-nél

2023.11.28.

2023. szeptember utolsó hétvégéjén „Pro-Form Piknik” elnevezéssel került megrendezésre sokadik alkalommal a céges családi nap.
A Pro-Form Kft. elkötelezett abban, hogy családias hangulatú munkahelyet alakítson ki. Ennek egyik példája a már hagyománnyá vált családi nap megrendezése, melynek most az ecseri üzem melletti ún. „cseresznyés kert” adott otthont.
Nagyon színes, változatos programokkal szórakoztatták a szervezők a dolgozókat és családtagjaikat. Minden korosztály megtalálhatta a kedvére való kikapcsolódási lehetőséget. A kicsik részére népi játszótér, ugrálóvár, vidám, szórakoztató bábszínház és bűvészműsor biztosította a felhőtlen kikapcsolódást, míg a nagyobbak játszósátorban szórakozhattak, vagy próbára tehették íjász tudásukat.
A cég munkatársai főzőcsapatokba szerveződve már reggel nekiláttak a finomabbnál finomabb bográcsételek elkészítésének. De hogy biztosan senki ne maradjon éhes, egy közel 150 kg-os ökör is sült nyárson, amiből bárki jól lakhatott.
A rendezvényen lehetőség nyílt a cég mindennapi életébe való betekintésre is, hiszen a család apraja-nagyja részt vehetett egy cégbejáráson, ahol a gyerekek is megtudhatták, hogy pontosan mit is csinál anya vagy apa a munkahelyén.

AJÁNLATKÉRÉS
Kérjen tőlünk személyre szabott ajánlatot!





    Mintabolt


    • Bonbonier díszdoboz (alj+tető+talp)

    • DQ4F – fedél a DQ4 tégelyhez

    • Z2 – zsanéros doboz

    • EPP 1500 doboz

    • EPP 650 fekete doboz

    • Z – zsanéros doboz

    • ZOPP 400 50/50

    • EPP 650 doboz